A kőszegi bor minősége és jellemzői a sajátos kőszegi természeti környezetnek és emberi tényezőknek köszönhetőek (terroir). A borok különbözőek más borvidékek boraitól, és más adottságokkal bírnak a Soproni borvidék egyéb körzeteihez (Sopron, Vaskeresztes) képest, továbbá eltérő karakterűek a közelben található ausztriai területek (Közép-Burgenland, Lutzmansburg) boraitól is. Az eltérő karakter elsősorban az Alpok közelségére, a talajra, és a sajátos klímára vezethető vissza.
A kőszegi borok jellemzőit nagyban meghatározza a szubalpin éghajlat, az Alpok hatása, az Alpok közelsége mellett a területek hegyvidéknek való kitettsége, a szőlők tengerszint feletti magassága (már a város tengerszint feletti magassága is 300 méter közeli; a legmagasabb szőlő 450 méter magasan található), amelynek köszönhetően forró nyári napok után is hűvösek az éjszakák, valamint a napos órák alacsony száma is.
A kőszegi borok sajátossága szempontjából szerepe van a talajnak, elsősorban az alapkőzetnek. A hűvös szubalpin klíma mellett a filites, kvarcos alapkőzet is hozzájárul ahhoz, hogy feszes savszerkezetű borok születhessenek. A Kőszegi-hegység tektonikai ablak, ahol régebbi kőzetek kerültek felszínre a későbbi rétegek lepusztulása miatt. A történelmi dűlők egyes kőzetei, akárcsak a mikroklíma, eltérnek egymástól. A hegység kőzetei üledékes eredetű metamorf kőzetek, kristályos pala (kvarccsillámpa, kvarcfillit, mészcsillámpala, mészfillit, zöldpala), agyagpala, homokkő és gneisz. A mállott alapkőzetre (agyagpala, gneisz) savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok települtek, másutt agyagbemosódásos barna erdőtalajok találhatóak. A különböző talajok mésztartalma eltérő, általában alacsony. A talajok humuszgazdagsága is változó.
A Kőszeg környéki bortermelés gyökerei egészen a római korig nyúlnak vissza. Ennek emlékét dűlőnevek őrzi (Pogányok dűlő, ahol Bacchus szobrot is találtak). Az Anjou időkben a kőszegi bor hírneve messzire eljutott. A város többek között ennek köszönhette különleges kereskedelmi státuszát és a királyi városi rangot (1328). A dűlők neveiről már ebből a korból vannak feljegyzések. Az 1649-es kőszegi szőlőhegyi- és kimérési szabályozás az egyik legrégebbi magyar nyelvű szőlőszabályzat. A „Szőlő Jövésnek Könyve“ pedig Kőszeg legjelentősebb szőlészeti és borászati, Európában is egyedülálló kultúrtörténeti dokumentuma. A Szőlő Jövésnek Könyvét 1740 óta ma is vezetik, de gyökerei még korábbra nyúlnak vissza.
